8. fejezet

Sziasztok!

Itt a következő fejezet, jó olvasást!:)
Továbbra is 6-7 komi esetében kerül fel az új fejezet, szóval várom a véleményeket!

Puszi mindenkinek!




A napok egyre gyorsabban teltek, és már csak egy hét volt a versenyig. Még keményebben készültünk Tylerrel. Mostanra már eljutottam odáig, hogy nem csak azért hajtottam, mert megígértem, hogy elmegyek, hanem magamnak is bizonyítani akartam.

Bizonyítani akartam, hogy érek valamit, és nem az a kis senki vagyok, akinek apámék titulálnak. Tudtam, hogy meg tudom csinálni, és Tyler is biztatott. Elérkezett a nagy nap és olyan ideges voltam, mint még soha.

- Nyugi – nyugtatgatott Tyler. – Menni fog.
- Félek – hajtottam le a fejem.
- Mitől?
- Mit keresek én egyáltalán itt? – makacskodtam.
- Hééé, csillapodj – szólt rám. - Nem véletlen téged küldött Mr. Hawkins, oké?

Mintha meg sem hallottam volna, amit mond, tovább idegesítettem magam.

- Nézz rám Kate – fordította maga felé az arcomat. – Mély levegő.

Engedelmesen vettem egy mély levegőt, és lassan kezdtem megnyugodni.

- Menni fog – hajtogatta.
- Igen, menni fog, ismételtem utána.

Háromszáz versenyzővel kellett összemérnem, hogy mit tudok. A kérdések nem is tűntek olyan vészesnek, így miután az első három akadályt sikerrel vettem, megnyugodtam. Menni fog ez – hajtogattam magamban, egy kicsit talán korán.

Ezután jöttek a húzósabb kérdések, és egyikkel- másikkal már meggyűlt a bajom, de lehető legjobb tudásom szerint igyekeztem őket megválaszolni. Az első forduló véget ért, és egy fél órás szünet következett.

- Na hogy ment? - jött oda hozzám Tyler, Mr. Hawkins-al együtt.
- Nem tudom – motyogtam. – A szünet végén kiderül ki az az ötven, aki továbbjut.
- Menni fog – ölelt át Tyler.
- Így van Kate – szólalt meg kedvenc tanárom is. – Te vagy a legjobb tanítványom, biztos vagyok benne, hogy bent leszel a legjobb ötvenben.
- Ha nem haragszotok, nekem van egy kis dolgom – kért elnézést Mr. Hawkins, és már el is tűnt.
- Kérsz inni valamit? – húzott a büfé felé Tyler.
- Aha, egy ásványvíz jól esne.
A szünet gyorsan eltelt és kiderült, ki az az ötven, aki bent maradt. Mikor meghallottam a nevemet, alig akartam elhinni, hogy sikerült.

- Na látod – ölelt meg Tyler. – Bent vagy.
- Igen, de még messze a vége – sóhajtottam.
- Már most nagyon büszke lehetsz magadra.
- Nélküled nem ment volna.
- Dehogynem. Na menj, és legyél ügyes.
- Okés – így visszavonultam a terembe, és próbáltam összeszedni magam a hátralevő időre.

Itt már igencsak kacifántos kérdések hangzottak el, de igyekeztem legjobb tudásom szerint válaszolni rájuk. A végére teljesen kimerültem.

- Szegénykém, fárasztó volt, igaz? – jött oda hozzám Tyler.
- Az nem kifejezés – bújtam hozzá.
- Mikor lesz eredmény?
- Egy óra múlva.
- És addig mit csinálunk?
- Menjünk el kajálni, éhen halok – sütöttem le a szemem.
- Benne vagyok – egyezett bele.

Szóltunk Mr. Hawkinsnak, hogy egy fél óra múlva jövünk, csak elmegyünk enni. Egy kis étterem felé vettük az irányt. Mikor megkaptam az étlapot, már golyózott a szemem az éhségtől, így nem sokáig tanakodtam, hanem gyors el is döntöttem, mit kérek.

Tyler sem tanakodott sokáig, és két perc múlva már fel is vette a pincér a rendelést, majd tíz perc múlva már jóízűen falatoztunk. Mikor végeztünk, minden ellenkezésem ellenére Tyler fizetett, és elindultunk vissza a verseny helyszíne felé. Az eredményhirdetésig már csak negyed óra volt. A gyomrom liftezett, és egyre idegesebb lettem.

- Nyugalom Törpi – fogta le Tyler a kezeimet.
- Sajnálom.
- Ez csak egy verseny, higgadj le, oké.
- Rendben – makogtam, és inkább megfogtam Tyler kezét, csak hogy ne játszadozzak tovább.

Láthatólag semmi ellenvetése nem volt, bátorítóan megszorította a kezem, és vártunk. Nem kellett sok idő, és megkezdődött az eredményhirdetés. Először minden résztvevőnek megköszönték a részvételt, és gratuláltak az elért eredményhez. Az első tíz helyezett oklevelet kap, az első három pedig pénzjutalomban is részesül.

A tízedik embertől indultunk visszafelé, és én egyre idegesebb lettem, mikor meghallottam a nevemet.
- Negyedik helyezést ért el a Washington egyetemről Kate Singler – hallottam.
- Kate ez te vagy – bökött oldalba Tyler.

Így lassú léptekkel elindultam és egy kézfogás keretén beül átvette az oklevelemet.

- Gratulálok!
- Köszönöm.

Visszamentem Tylerhez, aki mosolyogva ölelt meg.

- Büszke vagyok rád – suttogta a hajamba.

Az én örömöm nem volt határtalan. Szép, amit elértem, de lehetett volna jobb is. Na mindegy ez már így sikerült.

- Elmegyünk ünnepelni? – kérdezte Tyler továbbra is kirobbanó jó kedvvel.

Mivel nem akartam az ő hangulatát is elrontani, így mosolyogva bólintottam. Elköszöntünk Mr. Hawkinstól is, aki szintén gratulált és közölte, hogy nagyon büszke rám, majd Tyler vezetésével elindultunk valahova, de magam sem tudtam hová.

- Hova megyünk? – tettem fel a kérdést, mikor tudatosult bennem, hogy fogalmam sincs, mit tervez.
- Majd meglátod, meglepetés.
- Tyler – szóltam rá.
- Kate, nyugi, csak ünnepelünk.
- Tyler, hová megyünk? – tettem fel még egyszer a kérdést.
- Két perc türelem, és meglátod.
- Itt is vagyunk – állt meg, és nekem még a lélegzetem is elakadt.