12. fejezet

Sziasztok!

És itt a következő fejezet, ugyan még nem a bál, de azért remélem nem okoz csalódást!
Jó olvasást és várom a véleményeket!

Folytatás...egyszer!

Puszi!




Kate ruhája:)




Másnap megint minden a megszokott módon történt, egészen három óráig. Ugyanis mikor kiléptem az egyetemem épületéből Tyler már a parkolóban várt.

- Hát te? – szegeztem neki a kérdést.
- Megígértem, hogy elmegyünk ruhát venni neked – válaszolta –, és tartom a szavam.
- És mi lesz Tommal? – kérdeztem halkan, ám ebben a pillanatban csörögni kezdett a mobilom.
- Szia Kathy – szóltam bele.
- Szia.
- Szóval csak jó ruhavásárlást szerettem volna kívánni – hallottam a hangján, hogy mosolyog. – Jó szórakozást, csak azért nem kívánok még, mert addig még találkozunk.
- Te engedtél el? – döbbentem meg.
- Igen, a barátod nagyon meggyőző tud lenni.
- Tudom – mosolyogtam már én is. – És mi lesz Tommal? – bukott ki belőlem.
- Őt bízd csak rám – közölte nemes egyszerűséggel.
- Köszönöm Kathy – hálálkodtam.
- Ugyan, semmiség. – Kate, el ne merd engedni, ez a pasi egy főnyeremény és totál odavan érted – közölte velem.
- Ezt csak mondod – fagyott le a mosoly az arcomról.
- Hidd el nekem, értek az ilyenhez – győzködött tovább.
- Köszi még egyszer Kathy, holnap beszélünk - búcsúztam.
- Okés, szia.
- Szia.

Nem akartam tovább hallgatni, még a végén megint elkezdek felesleges dolgokon agyalni, barátok vagyunk, barátok és semmi több.

- Mehetünk? – nézett rám Tyler csillogó szemekkel.

Ilyen csillogást eddig még soha nem láttam a szemében.

- Igen.

Beszálltunk a kocsiba, és most Tyler vezetett, mivel fogalmam sem volt merre szándékozik menni. Körülbelül egy negyed órás kocsikázás után megálltunk egy butik előtt.

- Ugye ez most csak vicc? – képedtem el.
- Mi? – nézett rám értetlenül.
- Ez a legdrágább butik a városban – makogtam.
- Kate – nézett rám. – Bálba mész, és ahogy ismerlek, többször nem foglak tudni rávenni, így adjuk meg a módját.
- De épp ezért – ellenkeztem. – Többször úgysem veszem fel ezt a ruhát, minek ennyit költeni rá.
- Kate, kérlek – kérlelt.
- Menjünk – sóhajtottam lemondóan, és belépve az üzletbe a lélegzetem is elakadt a szebbnél szebb ruhák láttán.
- Tyler – jött oda egy csaj –, örülök, hogy látlak.
- Szia Amanda – köszönt Tyler is.

A csaj láthatólag teljesen odavolt Tylerért. Mikor rám nézett szeméből sütött az oly jól megszokott lenézés.

- A barátomnak kellene valami csinos ruha – kezdett bele Tyler.
- Gyertek – karolt bele, és beljebb vezetett bennünket.

Szebbnél szebb ruhákat pakolt elém, én pedig nem tudtam dönteni. Végül sikerült háromra redukálni a ruhák számát.

- Menj, próbáld fel őket, aztán majd döntünk – tolt a fülke felé Tyler.

Így bevonultam, és felvettem az első jelöltet, ami egy bordó ujjatlan ruha volt, és kivonultam a közönség elé.

- Csinos, de valahogy nem az igazi – húzta a száját Tyler. – Nézzük a következőt.

Így visszavonultam kihámoztam magam a ruhából és belebújtam a következőbe, ami egy lila darab volt.

- Tökéletes – húzódott széles mosolyra Tyler szája.
- Tényleg? – fordultam a tükör felé.

Mikor megláttam magam, kis híján rosszul lettem. Gyönyörű volt a ruha és tényleg nagyon jól állt.

- Olyan tipikusan Kate-es – jött mögém Tyler.
- Mit értesz tipikusan Kate-en? – fordultam szembe vele.
- Nem túl kihívó, de mégis gyönyörű, pont, mint te – nézett le rám.

A szavam is elakadt, most ezt komolyan mondta, vagy csak én képzeltem be? Az eddig titkolt, és elfojtott érzések megint felszínre törtek és éreztem, hogy most már nem fogom tudni őket elnyomni. Szólni ugyan nem szóltam semmit, de éreztem, részemről ez már jóval több, mint barátság.

- Ezt megvesszük – szólt oda Amandának, aki amint meglátott, egy fintorral nyugtázta dolgot.

Ez a csaj nem csíp, ez egyértelmű, de nem túlzottan érdekelt a dolog, olyan mindennapos az életemben, hogy már nem is számít. Tyler már vette is elő a kártyát, hogy fizet.

- Na azt már nem – tiltakoztam. – Nem fizetheted ezt is te.
- Kate, ne hisztizz, kérlek – adott egy puszit a homlokomra.
- De…
- Nincs de – zárta le a vitát. – Ajándék.

Na ezt már tényleg nem tudtam hová tenni. Mért csinálja ezt? Miért költ ennyit rám? Lehetséges? Nem, neki csak egy barát vagyok, és jobban járok, ha szóba sem hozom, hogy esetleg, vagy mégis. Nem, nem szabad, azzal, csak mindent elrontanék.

- Kate, mehetünk – eszméltem fel Tyler hangjára.
- Persze, csak kihámozom magam a ruhából.

Gyors átöltöztem és pár perc múlva már a kocsiban ültünk. Küzdöttem magammal, nem tudtam, mit tegyek, szóljak vagy ne. Kérdezzek vagy ne? Ha rosszul gondolom, akkor elveszíthetem, amit nem élnék túl, így megint győzött az az énem, mely szerint a hallgatás bölcs dolog.

- Hol vagyunk? – kaptam fel a fejem.
- Nálunk.
- És miért is vagyunk itt?
- A srácok megint nincsenek itthon, és van egy nagyon jó kis filmem, így gondoltam megnézhetnénk – vázolta.
- Rendben – mosolyodtam el.

Az idő gyorsan eltelt és azon kaptam magam, hogy a ház előtt búcsúzkodunk.
- Holnap találkozunk – köszönt le. – Szép álmokat Törpi.
- Szia.

Belépve a házba, egyből apám dühtől izzó szemével találtam magam szemben.

- Ki ez a bájgúnár? – üvöltötte tajtékozva.
- Leskelődtél utánam? –fakadtam ki.
- Válaszolj a kérdésre! – üvöltötte és lekevert egy hatalmas pofont.
- Egy barátom – köptem mérgesen.
- Ennek vagy a kurvája?
- Először is nem vagyok senki kurvája – kiabáltam. - Másodszor pedig van neve is, és már találkoztál vele, mire apám egy pillanatra elgondolkodott.

- Megvan, az a balfék, aki azt hiszi, mindent jobban tud – morogta. – Szánalmas.
- Ez a balfék a barátom, és nem beszélhetsz így róla – kiabáltam tovább.
- Egy szánalmas, kis kurva vagy.
- Te pedig egy utolsó rohadék – kiabáltam, és nem vártam meg az újabb adag pofonomat, hanem gyors felszaladtam a szobámba.

Vettem egy mély levegőt és próbáltam megnyugodni, ami csak nehezen sikerült. Lassan ugyan, de végül sikerült lehiggadnom, és a fáradtság is hatalmába kerített így pár perc múlva már mélyen aludtam.