13. fejezet

Sziasztok!

És megérkezett a 13. fejezet,a bál:)
Jó olvasást és a komikat várom!

Puszi mindenkinek!




Másnap Kathy természetesen alaposan kikérdezett. Mindent tudni akart Tylerről. Megint közölte a szerinte nyilvánvalót, hogy csak a vak nem veszi észre, hogy odáig van értem és ő biztos benne, hogy rövid időn belül össze fogunk jönni.

A napok gyorsan elteltek, és elérkezett a szombat, a bál napja. Annyira nem volt kedvem ehhez az egész felhajtáshoz. Délelőtt bementem a városba, nem akartam otthon lenni, nem akartam egy légtérben lenni az apámmal. Nem tudtam mivel üthetném el az időt, így beültem a kocsiba és csak látatlanul elindultam valamerre. Rövid kocsikázás után megpillantottam egy könyvesboltot, így megálltam, és bementem. Hosszasan nézelődtem, így jól eltelt rajtam az idő. Hazafelé vettem az irányt - mivel azért egy kis időre szükségem van - hogy elkészüljek. Hazaérve, megpróbáltam a lehető leghangtalanabbul felosonni, és most az egyszer szerencsém volt, nem futottam bele az apámba. Hozzáfogtam a készülődéshez, és két óra múlva teljes harci díszben próbáltam feltűnésmentesen kijutni a házból. A cipőmet a kezemben vittem, hogy ne csapjak zajt. Az égiek ismét mellettem voltak, sikerült kijutnom a házból, anélkül hogy bárkibe belefutottam volna. Tyler a ház előtt várt.

- Istenem, de gyönyörű vagy – suttogta.
- Ezt most csak úgy mondod – legyintettem.
- Hazudtam neked valaha is? – kérdezte felvonva az egyik szemöldökét.
- Nem, soha – ismertem be.
- Na látod, hidd el nekem, gyönyörű vagy.
- Köszönöm – pirultam fülig.
- Te sem panaszkodhatsz, nagyon elegáns vagy.
- Köszi.
- Indulhatunk? – nyitotta ki előttem a kocsiajtót.
- Igen – válaszoltam és gyorsan belebújtam a cipőmbe.

Tyler átvállalta a vezetést, hogy ne nekem kelljen magas sarkúban.
Mikor megérkeztünk, segített kiszállni a kocsiból. Ahogy körülnéztem és megpillantottam a szebbnél szebb ruhákat, és a gyönyörűbbnél gyönyörűbb lányokat bennük, megremegtem és ezt Tyler is észrevette.

- Mi a baj? – puhatolózott.
- Mit keresek én itt? – hajtottam le a fejem.
- Sss, semmi baj – ölelt át.
- Nézz körül, nem illek ide – ellenkeztem.
- Figyelj rám – tolt el magától és mélyen a szemembe nézett.
- Senki nem hasonlítható hozzád, érted?
- Gyönyörű vagy, senki nem érhet a nyomodba – magyarázta -, és mellette még okos is.

Vettem egy mély levegőt.
- Jobb már? – faggatott.
- Igen, mehetünk – motyogtam halkan.

Tyler a karját nyújtotta én pedig belékaroltam, így indultunk el a bejárat felé.
Vicces volt, mert Tyler így, hogy magas sarkú volt rajtam, még így is sokkal magasabb volt nálam.
A terem gyönyörűen fel volt díszítve, az alkalomhoz illően mindenhol rózsák voltak. Halk zene szólt és már jó néhány pár a parketten táncolt.

- Táncolunk?
- Nem kell, ha nem akarod.
- Kate, nem kérdeztem volna, ha nem akarnék táncolni – nyújtotta a kezét.
- Mehetünk – fogtam meg a felém nyújtott kezet.

Így beálltunk a többi pár közé. Tyler szorosan magához húzott, jobb keze a derekamra siklott, bal kezével pedig megfogta a jobb kezemet és lassan a zene dallamára kezdünk mozogni. Éreztem, hogy arcát többször a hajamba temeti, és néha motyogott is valamit, de nem értettem mit.
Egyszer mintha valami olyasmit suttogott volna, hogy: szeretlek, az életemnél is jobban.

- Mondtál valamit? – kérdeztem.
- Nem – jött zavarba. – Miért?
- Csak mintha hallottam volna valamit.
- Nem mondtam semmit.
- Rendben, ne haragudj.

Néhány percig nem szólaltunk meg, csak mélyen magamba szívtam az illatát. Nem tudtam eldönteni, hogy tényleg jól hallottam-e, vagy csak képzelődtem és azt hallottam, amit hallani akarok. A kis hangok megszólaltak bennem és vitába keveredtek. Egyre jobban elbizonytalanodtam, tanácstalan voltam, nem tudtam mit tegyek.

- Üljünk le egy kicsit – kértem.
- Persze – fogta meg a kezem és az egyik asztal felé vettük az irányt.
- Mikor lesz a bál szépe választás? – zökkentett ki gondolataimból.
- Éjfélkor.
- Akkor már csak fél óra – mosolygott.
- Ez most komoly? – hitetlenkedtem. - Három órát végigtáncoltunk?
- Úgy tűnik – mosolygott még mindig.
- Egy perc és jövök. Hozzak valamit inni? – kérdezte.
- Rendben. Igen, egy üdítő jól esne.
- Hozom –, és már el is tűnt.

Így egyedül maradtam a gondolataimmal, mikor egy kéz simult a vállamra. Ijedten fordultam hátra.

- Nahát Kate – szólalt meg Mr. Hawkins. – Nagyon csinos vagy.
- Köszönöm – mosolyogtam. – A tanár úr sem panaszkodhat.

Közben Tyler is visszaért az üdítővel.

- Mr. Hawkins – nyújtotta a kezét Tyler.
- Tyler – viszonozta a kézfogást Mr. Hawkins.

Elbeszélgettünk, és arra kaptuk fel a fejünket, hogy a szervezők figyelmet kérnek.

- Hölgyeim és uraim – kezdett bele az egyikük. – Eljött az a pillanat, hogy kihirdessük az idei bál szépét, vagyis a rózsák királynőjét.

Mindenki lélegzetvisszafojtva várta, hogy idén kinek a fejére kerül a korona.

- Christina Jonas – hirdették ki a győztes nevét.

Egy valóban, nagyon dekoratív lány vonult fel a színpadra és átvette a díjat.

- Ez nem ér – morogta mellettem Tyler.
- Mi baj? – néztem rá.
- Neked kellett volna nyerned. Ezerszer csinosabb vagy, mint az a lány – fortyogott.
- Héé, nyugi – fogtam meg a kezét. – Megérdemelte, csinos lány.
- Te sokkal szebb vagy – nézett mélyen a szemembe.

Egyre jobban összezavarodtam és az, hogy a szemébe kellett néznem, megint csak nem tett jót, így lesütöttem a szemem. A királynő kihirdetése után természetesen folytatódott a tánc. Magamnak is nehezen mertem bevallani, de nem volt ez olyan vészes, mint gondoltam. Hajnali négykor a házunk előtt álltunk. Tyler ölelő karjai fogtak körül.

- Nagyon rossz volt? – kérdezte óvatosan.
- Közel sem annyira, mint vártam – suttogtam halkan.
- Na látod? – diadalmas vigyor ült ki az arcára.
- Köszönöm.
- Mit? – értetlenkedett.
- Hogy eljöttél velem – motyogtam a vállába.
- Nem kell megköszönnöd.
- Szép álmokat királylány – köszönt el pár perc múlva.
- Neked is daliás herceg.

Ezen jót mosolyogtunk, majd Tyler két puszit követően, elindult haza. Számomra pedig megkezdődött egy nehéz vasárnap. Tudtam, hogy a mérleg valamerre el fog billeni, de nem tudtam merre.