3. fejezet

Sziasztok!

És a 3. fejezet:)
Jó olvasást!

Puszi!



A napok monotonságán semmi nem változott. Minden nap fél hatkor keltem, majd suli, munka, és végül Tyler. Egy keddi napon is minden szokásosan kezdődött. Reggel a fürdőben próbáltam eltűntetni az előző napi verés nyomait, nem sok sikerrel. Majd kivittem az anyám után a konyhában maradt üvegeket, és elindultam a suliba. A parkolóban vártak a csoporttársaim.

- Sziasztok! – köszöntem.
- Szia Kate – jött oda Nate hozzám. – Mi újság?
- Semmi különös.
- Arra gondoltam, hogy… – de itt elakadt.
- Igen, Nate? – bátorítottam. – Mit szeretnél?
- Lenne kedved eljönni velünk valahová suli után?
- Jó lenne Nate, de tudod, hogy dolgoznom kell – válaszoltam.
- Minek? – kérdezte mérgesen. - Folyton csak a tanulás a meló, ránk soha nincs időd.
- Nate, nagyon jól tudod, hogy kell a pénz, hogy elköltözhessek – próbálkoztam.
- Szerintem meg csak egy önző dög vagy! – morogta, majd sarkon fordult és ott hagyott.

Erre nem tudtam mit mondani, szíven ütött a dolog, mert Nate elég jól ismer, és azt hittem megért, de úgy tűnik tévedtem. Egyedül indultam a terem felé. A többiek most távolabb ültek tőlem, és nem foglakoztak velem, reméltem, hogy ez csak átmeneti állapot, és holnapra Nate is megbékél.

A nap gyorsan eltelt, és véget ért az előadás. Már épp kiléptem volna a teremből mikor Mr. Hawkins megállított.

- Kate, – szólt utánam. – lenne egy perced?
- Igen? – fordultam vissza.
- Lesz egy verseny egy hónap múlva, és arra gondoltam, hogy részt vehetnél rajta – közölte.
- Tessék?
- Kate, te egy nagyon okos lány vagy, és egy ez nagyon nagy lehetőség számodra, ne hagyd ki – győzködött.
- Végül is miért ne – válaszoltam.
- Nagyszerű – csillant fel a szeme.
- Adok egy papírt, ezen minden fontos információt megtalálsz – nyújtotta át a lapot.
- Nem kell semmit fizetned, és az első három helyezett díjazásban részesül – tette még hozzá. - Kitöltöm neked a jelentkezési lapot.
- Köszönöm.
- Van még más is? – kérdeztem.
- Nincs.
- Akkor, ha nem haragszik, mennem kell, mert elkések.
- Rendben. Holnap találkozunk Kate – köszönt el.
- Viszont látásra!

Örültem a lehetőségnek, és annak is, hogy Mr. Hawkins rám gondolt, viszont az idő nagyon elszaladt, így késésben voltam az étteremből. Gyors bepattantam a kocsiba, és siettem a városi dugón át, amennyire csak lehetett, de így is sikerült tíz percet késnem. Tom persze nagyon kiakadt.

- Kate, – kezdte mérgesen – a munkaidőd fél négytől tart, és nem háromnegyedtől.
- Sajnálom.
- A sajnálom nem elég! – közölte mogorván. – Két lehetőséged van. Az egyik: nyolcig bent maradsz, vagy a késést levonom a fizetésedből.
- Csak tíz percet késtem – próbálkoztam.
- Itt én szabom a feltételeket, és mivel visszabeszéltél, azt hiszem mindkettő – közölte hatalmas vigyorral a képén.

Megadóan sóhajtottam és a konyha felé indultam.

- Ja és Kate! – szólt utánam. – Ilyen elő ne forduljon még egyszer, megértetted?
- Igen Tom.

Tettem a dolgomat, és persze fortyogtam. Ilyen aljas húzással ritkán találkozik az ember, de persze ő a főnök én meg az alkalmazott, bármit megtehet. Lehúztam a plusz fél órámat, amit kiszabott rám, és meló után amilyen gyorsan csak tudtam le is léptem. A munkahelyen nem telefonálhatok így nem tudtam szólni Tylernek, hogy kések, de ezt most gyorsan megtettem.

- Szia Tyler!
- Szia – köszönt ő is. - Ugye nincs baj?
- Nincs, mindjárt ott vagyok, csak Tom befogott, de majd elmesélem – válaszoltam gyors – Sietek.
- Rendben, várlak.
- Szia.
- Szia.

Tíz perc múlva meg is érkeztem a hotel elé, ahol Tyler már várt.

- Sajnálom - szálltam ki a kocsiból.
- Semmi baj – ölelt meg. – Mesélj, mi történt?
- Késtem tíz percet, és Tom közölte velem, hogy tovább bent kell maradnom és, hogy levonja a késést a fizetésemből – kezdtem.
- Ugye csak viccelsz? – kerekedett el a szeme. – Tíz perc miatt?
- Tom soha nem viccel – morogtam. - Egy szadista az a fickó.
- Miért nem hagyod ott?
- Tudod, hogy nem lehet – sóhajtottam. – Kell a pénz.
- És amúgy a szadista barmot leszámítva milyen napod volt? – tette fel a kérdést.
- Nate megharagudott rám – suttogtam.
- Miért?
- Hívott, hogy menjek el velük suli után valahova, de nem tehettem, így is megszívtam, hogy késtem – vázoltam. – Mire ő berágott, hogy sose érek rá, meg ilyenek…
- Nyugi holnapra megbékél – ölelt át Tyler.
- Remélem – suttogtam. – Nem szeretem, ha haragban vagyunk.
- Megbékél, hidd el nekem – mosolygott.
- Legyen igazad.

Pár percig hallgattunk, majd ő is elmesélte milyen napja volt.

- Kate valami baj van? – bökött oldalba.
- Nem, semmi, miért? – értetlenkedtem.
- Elkalandoztál, ami nem vall rád.
- Csak a versenyre gondoltam – motyogtam.
- Verseny? Milyen verseny?
- Mr. Hawkins versenyre küldött és egy hónap múlva lesz – válaszoltam.
- És ezt miért nem mondtad?– kérdezte felháborodottan.
- Nem olyan fontos.
- Ne beszélj butákat – torkollt le. – Ez nagy lehetőség Kate.
- Gondolod? – néztem mélyen a szemébe.
- Tudom – mosolygott -, de ugye meg sem fordult a fejedben, hogy nem mész el?
- Megyek, mert megígértem.
- Helyes – bólogatott.
- Csak azt nem tudom, hogy készülök fel – méláztam el.
- Menni fog, segítek – karolt át.
- Komolyan?
- Persze, ha szeretnéd.
- Jó lenne.
- Rendben, akkor minden este tanulunk egy kicsit a versenyre és aztán jön a szórakozás, mit szólsz?
- Benne vagyok – mosolyogtam – köszönöm Tyler.
- Nagyon szívesen – nyomott egy puszit a homlokomra.