2. Fejezet

Sziasztok!

És megérkezett Tyler 2. fejezete:) Jó olvasást!

És van egy másik bejelentésem is: most érkeztem el arra a pontra, hogy szünetet kell tartanom a történetben...
Államvizsgám lesz június elején és nem kis mennyiségű az az anyag, amit meg kell tanulnom és sajnos, nincs időm írni...Egyszerűen azt sem tudom a fejem, hol áll és semmire nincs időm...
Ne haragudjatok!
Államvizsga után természetesen folytatódik a történet Tyler szemszögekkel és ígérem, lesznek még meglepetések:)

Puszilok Mindenkit!



Kate volt a legfontosabb az életemben, a legjobb barátom. Elválaszthatatlanok voltunk, és azt is megértettem, miért éreztem azt, hogy ő más. Kate élete sem egyszerű, szegény meg van áldva egy szadista apával, aki folyton veri, és egy iszákos anyával, aki nem törődik vele, és én nem tudok rajta segíteni.

Támogatom, mellette vagyok, meghallgatom, tanácsot adok, de a családja ellen nem tehetek semmit. Kicsit Cassy-re emlékeztet. Sosem felejtem el azt a napot, mikor először mesélt nekem Margaret néniről, utána meséltem el én is az anyuval történteket, de Cassyről nem beszéltem, soha.

Kate egy kicsit olyan volt, mint a kishúgom, mindenkinél jobban szerettem, vigyázni akartam rá. Ő volt az én kis Törpim, az én kis csillagom. Minden estémet ezzel a tündérrel töltöm. Egyik nap, mielőtt indultam volna a szokásos esti találkozómra, eszméletlen módon összevesztünk Nickkel.

- Nick, beszélhetnénk – szóltam neki, Josh pedig mellettem állt.
A barátnője, Clare már öt hónapja nálunk lakik, és egy fillért nem fizet és így ez nem lesz jó, így Josh és én elhatároztuk, hogy tennünk kell valamit.

- Mi van srácok? – jött ki vidáman a fürdőszobából.
- Csak annyi, hogy Clare is jóformán már itt lakik, és nem lehetne esetleg, hogy beleszálljon a költségekbe? – kérdeztem.
- Mi van? – esett le az álla.
- Bírjuk Clare-t – vette át a szót Josh -, csak mivel itt lakik ő is és a rezsi sok, meg ő is mos, meg egyebek egy kicsit beszállhatna.
- Clare a vendégem, és egyben a barátnőm, mit képzeltek magatokról?! – üvöltötte magából kikelve.
- Semmit, csak nem ártana-, de nem hagyta, hogy befejezzük.
- Menjetek a fenébe! - csapta ránk az ajtót.
- Remek –morogtam -, és még neki áll feljebb.

Mérgesen indultam a Park Hotel felé, ahol az én kis Törpimmel mindig találkozunk, de mire odaértem, lenyugodtam, nem akartam, hogy Kate ilyennek lásson. Nem sokkal később ő is megérkezett. Kiszállt a kocsiból, és egyből megindult felém, ahogy én is közeledtem felé.

- Szia Törpi – zártam a karjaimba, és adtam neki két puszit.
- Szia – ölelt vissza.
- Milyen napod volt? – kérdeztem miután elengedtem.
- A szokásos – válaszolta. – Mr. Hawkins beszélt velem a múlt héten leadott dolgozatomról.
- Mit mondott?
- Hogy nagyon jó – motyogta –, és érdekelte, honnan merítettem az ihletet.
- Nem válaszoltál – nem kérdeztem, állítottam.

Ismertem annyira, hogy tudtam ezekről a dolgokról nem beszél, soha, senkivel. Nem szeret panaszkodni, és úgy gondolja ezek a dolgok, nem tartoznak másra.

- Jól ismersz.
- Tudom.
- És neked milyen napod volt? – kérdezte ő is.
- Hát… – kezdtem bele. – Összekaptunk Nickkel.
- Miért? – kerekedett el a szeme.
- A barátnője jóformán már nálunk lakik, és nem fizet egy fillért sem, de persze mos, tusol és egyebek – magyaráztam. – Mi pedig szóvá tettük, hogy beszállhatna a költségekbe. Nick meg kiakadt, hogy az ő vendége, és mit képzelünk mi.

Elkerekedett szemekkel bámult rám. Őt is többször hívtam, hogy költözzön hozzánk. Egyszer ki is próbáltuk, de az apja utána jött, és hazarángatta a hajánál fogva. Megpróbáltam megállítani, aminek az lett az eredménye, hogy összeverekedtünk.
- Szegénykém – suttogta –, és akkor hogy oldjátok meg?
- Még nem tudom, de most nem is érdekel. Itt vagy velem, csak ez számít – mosolyogtam rá.
- Most merre? – érdeklődött ő is mosolyogva.
- Hát éppenséggel elmehetnénk moziba, ha van kedved.
- Persze – csillant fel a szeme. – Mit nézünk?
- Mit szólnál az Avatar-hoz?
- Benne vagyok – mosolygott. – Úgyis kíváncsi voltam rá.

Elindultunk a kocsi felé. Már majdnem beszálltunk, mikor a szél hátralibbentette a haját, így jól láthatóvá váltak a tegnap esti verés nyomai. Hirtelen megdermedtem.

- Megint megvert? – kérdeztem kimérten.
- Tyler, kérlek, ne kezdjük megint.

Fortyogott bennem a düh, gyűlöltem azt az alakot, amiért bántja, de nem tudtam mit tenni. Ekkor Kate-re pillantottam, akinek már gyűltek a könnyek a szemében.

- Ne haragudj – kértem elnézést, és letöröltem a könnyeket az arcáról. – Sajnálom.
- Semmi baj – erőltetett egy mosolyt az arcára. - Menjünk inkább moziba.

Az este hátralevő része vidám, kellemes hangulatban telt. A film nagyon tetszett mindkettőnek, és utána a boltban vettünk jégkrémeket, majd a parkban sétáltunk még egyet, mielőtt hazaindultunk volna.

Nem akartam haza menni, de már nagyon későre járt, és neki holnap egyetem. Így beültünk a kocsiba, és hazafelé vettük az irányt. Sosem engedtem, hogy haza vigyen, így most is leparkolt a házuk előtt, elbúcsúztam tőle, majd hazaindultam. Hazafelé menet az egyik bolt kirakatában, megláttam egy szép kis láncot egy pillangós medállal és tudtam, hogy ezért holnap vissza kell jönnöm.