9. fejezet

Egyszerűen el nem tudtam képzelni, hogy csinálta, de úgy éreztem muszáj tudnom.

- Hogy csináltad? - tettem fel már sokadjára a kérdést a mai estén.
- Nem szeded ki belőlem – közölte velem mosolyogva.
- De tudni szeretném – próbálkoztam tovább.
- Ne akard elrontani, ez meglepetés volt, maradjon az én titkom, rendben? – nézett mélyen a szemembe.
- Megadom magam – sóhajtottam lemondóan.
- Köszi – vigyorgott rám.

Az este további részében tartottam magam az ígéretemhez és nem faggattam tovább. Jól éreztük magunkat, mint mindig, de bennem ott motoszkált az este és az ajánlat. Nem tudtam, mit csináljak. Nem akartam elmondani Kate-nek, mert biztos megpróbált volna rábeszélni, hogy fogadjam el, de nem hagyhatom itt.

Beleőrülnék, ha nem lehetnék vele. Így nem szóltam. Otthon még mindig azon agyaltam, mit kellene csinálnom, és arra jutottam, hogy nem fogadhatom el. Majd ha Kate is végez, akkor hátha lesz rá lehetőség, de addig engem ideköt az életem és a szívem. Másnap elég nyúzottan ébredtem, de úgy döntöttem felhívom Christophert, és elmondom, mire jutottam.

Kikászálódtam az ágyból, majd a konyhába indultam egy kávéért és szerencsémre Clare-nek híre hamva sem volt, csak Josh ült a konyhában.

- Jó reggelt – köszönt.
- Neked is – viszonoztam.

Miközben kávét főztem Josh kérdőn vizslatta az arcomat.

- Mi van? – kérdeztem ingerülten. Nem voltam valami fényes hangulatban.
- Na, mi a helyzet? – kérdezett vissza.
- Mivel? – játszottam a hülyét, holott tudtam, mit akar kiszedni belőlem.
- Nagyon jól tudod, miről beszélek.
- Őszintén? – néztem rá. - Fogalmam sincs.
- Tyler, ne játszd a hülyét! – csattant fel. - Mi van Kate-tel, megmondtad neki?
- Micsodát?
- Tyler, ne hozz ki a sodromból – morgott. – Azt hogy szereted.
- Josh, ebbe ne menjünk bele – forgattam a szemeimet. - Kate a barátom, világos?
- Ahogy gondolod – emelte fel a kezét. – A te dolgod.
- Köszönöm.
- Jaj, csak annyit – kezdett bele. – Nyugi, békén hagylak – folytatta a mérges arcomat látva. – Csak annyit akarok, hogy elutazok három napra, céges út. Neked még nem volt alkalmam, mondani.
- Ohh – hirtelen csak ennyit tudtam kinyögni.
- És Clare? – csúszott ki a számon.
- Annyira nem bírom a csajt – morgott Josh is.
- Én sem nyugi.
- Ha jól tudom, egy darabig vele sem lesz gondunk, valami barátnőjéhez ment, aki férjhez megy és segít neki – magyarázta.
- Én miért nem tudok semmit? – fakadtam ki.
- Talán mert minden gondolatod csak egy ember körül forog – világított rá.

Nagyon csúnyán néztem rá, mire elvigyorodott.

- Oké, bocs, abbahagytam.
- Kösz – sóhajtottam.
- És Nick? – tettem fel a következő kérdést.
- Fogalmam sincs, szerintem ő sem jön haza – mélázott el.
- Hát jó, akkor jó utat, aztán vigyázz magadra – veregettem meg a vállát.
- Nem kell féltened, visszajövök – húzta az agyam.
- Nem is reméltem, hogy megszabadulok tőled – kontráztam rá én is, majd egyedül hagytam.

Visszavonultam a szobámba, és próbáltam a kusza érzéseket kizárni a fejemből. Már sokszor egész hosszú időre ki tudtam zárni, mit érzek iránta, de az most megint felszínre hozta az érzéseimet, amiket újfent megpróbáltam elnyomni.

Nem engedhetem, hogy ezek az érzések irányítsanak, nem szabad, józanul kell gondolkodnom és Kate a barátom, a legjobb, semmi több. Győzködtem magamat egy darabig, hozzáteszem, nem sok sikerrel, mire arra jutottam, le kell kötnöm magam valamivel, hogy ne járjon az agyam. Kezdtem azzal, hogy felhívtam Christophert.

- Tessék, Christopher Barnes – szólt bele.
- Christopher, itt Tyler Case, tegnap találkoztunk.
- Szia Tyler.
- Csak azért kereslek, hogy nagyon szépen köszönöm az ajánlatodat, de nem tudom elfogadni – magyaráztam.

Egy sóhaj volt a válasz, majd rövid csend után megszólalt.

- Nagyon sajnálom, örültem volna, ha nekem dolgozol.
- Nem tehetem, most még nem – adtam meg a választ.
- A szív nagy úr, hallgass rá – közölte sokat tudóan.
- Tessék? – képedtem el.
- Tudom, hogy tudod, mire gondolok, de kérted, ezért nem folyok bele, csak annyit tanácsolhatok, hogy hallgass a szívedre – érkezett a válasz.

Sóhajtottam, mire elterelte a témát.

- Azt mondtad most még nem, akkor ezek szerint van rá esély, hogy később csatlakoznál? – kérdezte reménykedve.
- Igen, később lehet – motyogtam.
- Hát a semmitől jobb – egyezett bele.
- Sajnálom – suttogtam.
- Én is, de ha meggondolnád magad, keress, rendben?
- Ígérem és köszönöm.
- Szia.
- Szia.

Le kellett valamivel foglalnom magam, hogy ne agyaljak, így a munkába temetkeztem, ami remek elterelésnek bizonyult. Annyira belemerültem, hogy fel sem tűnt az idő múlása.

- Basszus – kaptam fel a fejem. – El fogok késni.

Villámgyorsan elkészültem, és mint az őrült rohantam, nehogy elkéssek. Szerencsére időben érkeztem és még két levegővételre is volt időm, mielőtt Kate megérkezett.

- Szia.
- Szia – köszönt ő is.
- Na, mesélj, milyen napod volt? – öleltem meg.
- A szokásos – válaszolta. - Neked?
- Semmi említésre méltó – közöltem. – Valami terv, mit csináljunk ma?
- Hát nem nagyon – motyogta.
- Nekem viszont van – lelkesültem fel.

Már régóta meg akartam vele nézni egy filmet és így, hogy a lakás üres, itt a nagyszerű alkalom.

- Halljuk.
- A srácok ma nincsenek otthon, mit szólnál, ha elmennénk hozzánk dvd-t nézni?
- Benne vagyok – egyezett bele.

Így bevágódtunk a kocsiba, a táskáját hátradobta, amiből kiesett valami.

- Ez mi? – emeltem fel. – Meghívó?
- Igen – sóhajtotta. – A hétvégén lesz egy bál, és Mr. Hawkins adott két jegyet, hogy menjek el valamelyik barátnőmmel.
- És te nem akarsz elmenni – nem kérdeztem, állítottam. Ismertem ennyire.
- Nem, nem akarok elmenni.
- Miért?
- Tyler, te is tudod, hogy ez nem nekem való.
- Soha nem voltál még bálban, honnan tudnád, hogy nem neked való? – győzködtem.
- Ne vitatkozzunk – kérte. – Nem megyek és kész.
- Bárkit vihetsz?
- Igen, miért? – kérdezett vissza.
- Rendben, akkor elmegyünk és kész – zártam le.
- Tessék? – hitetlenkedett.
- Elmegyünk a bálba – közöltem még egyszer.
- Miért?
- Kate figyelj rám! Állj meg! – kértem.

Így lehúzódott, én pedig magam felé fordítottam az arcát.

- Tanulsz, dolgozol, nem pihensz, ez így nem mehet – magyaráztam. – Oké, tudom, hogy álmaid vannak, de könyörgöm, élj is egy kicsit. Fiatal vagy.
- Tudod mi a helyzet – hajtotta le a fejét.
- Tudom, és nem bántani akarlak, hidd el – emeltem fel ismét a fejét –, de ennyi neked is kijár.
- Redben van – sóhajtotta beleegyezően. - Mehetünk tovább?
- Igen – vigyorogtam diadalmasan.
- Rózsák bálja? Ez mit jelent? – kérdeztem pár perc múlva.
- A rózsák a nők és a bál fénypontja mikor kiválasztják a legszebb rózsát, vagyis a bál szépét – válaszolta.
- Ez nagyon jól hangzik – elmélkedtem.

Számomra egyértelmű volt, ki a legszebb rózsa, ez nem is kérdés, Ő, csakis az ő fején tudtam elképzelni a koronát.

- Tyler – szólalt meg már a házunk előtt.
- Mi a baj?
- Nincs ruhám, amit felvehetnék.
- Ne szontyolodj el – simogattam meg az arcát. – Ezen segítünk, elmegyünk neked ruhát venni.
- Mikor?
- Mondjuk holnap – elkérlek Kathytől.
- És Tom? – kerekedett ki a szeme.
- Nyugi, elintézem.
- Hogyan? – faggatott tovább.
- Csak bízd rám, holnap ruhát veszünk neked.
- Ha te mondod – nyugodott bele.

Fogalmam sem volt, Tom mit fog hozzá szólni, de azt tudtam, hogy Kathy támogatja majd a tervemet. Őt nem is kell győzködnöm, ha őt megnyertem, akkor már Tomot meggyőzzük. Az este további részében, nem beszéltünk a bálról.

Kate meghatódva nézte a filmet, én pedig inkább őt néztem. Szerencsére nem vette észre. Olyan gyönyörű és olyan törékeny, szerettem volna csak úgy átölelni, de nem tudtam, mit szólna hozzá, így nem tettem. A film végeztével hazakísértem, majd egy gyors elköszönés után, hazafelé vettem az irányt.